Puskafoto

puskafoto@gmail.com / +36 70/229-5440

Mephisto

2013. május 10-én mutatták be Alföldi Róbert igazgatósága alatti utolsó rendezését Nemzeti Színházban. Az előadás mindössze 10 alkalommal volt megtekinthető az anyaszínházban, ősztől a pillanatnyi ígéretek szerint a Vígszínházban fogjuk látni.

PUS_0665

Egyik kedvenc elemem a díszletben ez a függöny, amiből kettő is van, plusz a normál színházi

 

Az előadás akár fricskaként is felfogható a következő igazgató számára, de én jobban szeretek inkább a mondanivalóján gondolkodni. Sokat töprengek azóta is, hogy az emberek hogyan kerülnek saját maguk által is vállalhatatlan helyzetbe a saját hibájukból. Mi az ami még belefér? Hol a határ? A sok kis megalkuvás hová vezet? Mindannyiunk életéről szól a Mephisto. Mindannyiunkban van egy kis, vagy több Hendrik Höfgen.

PUS_0789

A Kora hajnali 10 óra körül a színészek nem szeretnek próbálni

 

A fotós próbán főleg a balkonról fotóztam, nagyon jók a színpadképek, Alföldi is innen rendezett, úgyhogy innen állt össze igazán a látvány. Persze a portrékhoz le kellett menni a zsöllyébe, de oldalról is szuper képeket sikerült csinálni. Igazából sokkal több jó képet készítettem, mint előzőleg bármikor, de hát ugye gyakorlat teszi a mestert. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy azóta voltam olyan fotós próbán, ahol egy normális használható képem nem lett, de az az én hülyeségem volt)

PUS_0873

Bánfalvi Eszter
PUS_0920

Hevér Gábornak kicsi, de borzasztó jó szerep jutott

PUS_0971

PUS_1071

A függetlenségi dal Bella Máté szerzeménye 1985-ből (!)

PUS_1132

PUS_1357

PUS_1412

PUS_1425

PUS_1443

PUS_1464

“Nekem nagyon tetszik ez a modern művészet!”

PUS_1608

 

Comments are closed.